hair stories_003_A nőiesség érzésének záloga a hosszú haj_Eszter 

Eszter különleges, karakteres szépség. Csinos, fiatal lány, igazi vagány csajszi. Ilyennek ismertem meg őt.

Nekem úgy tűnt, Eszter olyan, aki nagyon ad a barátai szavára, véleményére. Talán a környezetében lévők tanácsa volt az is, hogy vágassa rövidre a haját. Szó se róla, jól állt Neki a rövid frizura. Azonban titkon mégis hosszú hajra vágyott. Mint valahol mélyen, a lelkében minden nő.

Aggódott azon, ha meghosszabbíttatja a haját, vajon mit fognak szólni hozzá a szülei, a családja, és különösen a batátai. Hiszen a hajhosszabbítás nem valami titkos, intim tetkó, amit el lehet rejteni.

De a lelkében élő vágy erősebbnek bizonyult, és úgy döntött, hogy belevág ebbe az izgalmas hajkalandba mégis. Az eredmény minden előzetes várakozását felülmúlta. Nagyon tetszett neki a végső összhatás. Úgy láttuk rajta, hogy boldog. Sugárzó mosollyal ment el a szalonból.

Nem sokkal később találkozott egy olyan barátnőjével, akivel már majd egy hónapja, hogy nem látták egymást. A barátnője teljesen elcsodálkozott, és csak ennyit mondott:

Amikor Eszter felfedte barátnője előtt a titok nyitját, az hitetlenkedve mondta:

Eszter haját aztán a családtagok, és a barátai közül is többen megdicsérték…

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük