Julianna nagyon rövid hajjal lépett be a szalonba. Első látásra szimpatikus volt. Még egy szót sem váltottunk, de nekem már az volt a fejemben, szépen meg tudom csinálni a frizuráját. Aztán beljebb invitáltam Őt…
Mint Juli utólag elmondta, vegyes érzelmek kavarogtak a lelkében, az első találkozásunkkor, egy korábbi esete kapcsán. Egyrészről, ott visszhangzott még benne az, amit néhány nappal azelőtt, egy másik, neves hajhosszabbító szalonban mondtak Neki. De még inkább az a nézés és a mögötte megbújó, ki nem mondott gondolat égette belülről, amivel az a fodrászkislány reagálta le akkor, Julianna hajhosszabbítási igényét.
Azt mondták, nem értik, miért akarja meghosszabbíttatni a haját. Különben is, jól áll Neki a rövid haj. De ha nagyon akarja, akkor jöjjön vissza kb. fél év múlva…
Julianna átlátta azonnal, hogy ebben az indokban minden benne van. A látszólagos dicsérő szavak, miszerint „jól áll Önnek a rövid haj”, csak kihátrálást jelentettek, az extra rövid haj miatti szakmai kihívásból. De nem is ez a fajta elutasítás esett számára rosszul a leginkább. Hanem az, amit a fodrász szeméből kiolvasott, amikor azon értetlenkedett, hogy minek akar Julianna hajhosszabbítást magának. Ott lebegtek a levegőben a ki nem mondott szavak, az a leplezett gondolat, miszerint, ha egy nő nem húsz éves és nem néz ki alapból úgy, mint egy klasszikus „plázacica”: minek akar hajat hosszabbíttatni?
Pedig Juli csupán egy természetes hatású, dús, hátközépig érő, szépséges hajkoronára vágyott (mint sokan közülünk). És hajlandó is lett volna megfizetni ezt a szolgáltatást, tudván, a jó minőségű hajnak ára van, s a szalon ahová ment, felső kategóriás árakon dolgozik.
Nagyon megbántottnak érezte magát. El is határozta, hogy ezek után biztosan nem fog visszamenni ebbe a szalonba, a hely hírneve ellenére sem, később sem, még akkor sem, ha időközben nem is találna olyat, aki a jelenlegi hajhosszúságát látva, elvállalná Őt.
Juli elmesélte a vele történteket a munkahelyén. Ezek alapján kollégái sem hitték, hogy sikerülhet (bárhol is) hosszabb hajat csináltatnia. Ha ebben a neves szalonban nem vállalták, akkor valószínűleg nem is lehet (legalábbis paróka viselet nélkül) hosszabb haja. Nyugodjon bele szépen!
De Juliannának esze ágában sem volt parókát hordani. Ugyanakkor mindenáron szeretett volna hosszú hajfürtöket. Állhatatos lévén, tovább kereste a megoldást. Ennek az elszántságnak az lett a következménye, hogy eljött hozzánk konzultációra – meglátva hirdetésünket, miszerint egyedi, személyre szabott módszerünkkel, eXtra rövid hajra is tudunk építkezni.
Amint mondtam, vegyes érzelmekkel érkezett. Nem tudta, a GoldHair-nél vajon mi vár rá. Elvállalják-e, vagy innen is elküldik majd? Csak remélni tudta, hogy a válasz IGEN lesz, és hogy itt nem fogják megbántani, ahogyan azt a másik helyen korábban megtapasztalta. Megkönnyebbülést láttam az arcán, amikor természetes hangon közöltem vele, hogy a mi speciális GoldHair módszerünkkel, abszolút nem jelent problémát, az Ő hajhosszúságára (vagy inkább rövidségére), álomszép hajkoronát felépíteni.
Aztán történt még egy vicces dolog is, amin (utólag kibeszélve egymás között) jót mulattunk.
Megmutattam Juliannának azt a prémium hajat, amihez hasonló fogja majd az Ő fejét is ékesíteni. Nézve a kezemben lévő copfot, teljes naiv ártatlansággal feltett nekem egy kérdést: Ez természetes haj?
Először nem is értettem, mit kérdez. Egy drága, prémium hajat tartok a kezemben és azt kérdezik tőlem, hogy: ez haj-e? Olyan volt a szituáció, mintha egy Mercedes szalonban valakinek megmutatnának egy modellt, mire azt kérdezné, hogy: Ez egy valódi autó?
Nem vettem észre, csak Juli mesélte, hogy olyan döbbent arcot vágtam erre a kérdésre, hogy már kezdte azt gondolni, na most fogják Őt villámgyorsan elküldeni innen. Utólag persze mindketten jót nevettünk ezen.
Juliannának végül elkészült az álomfrizurája. Amikor megnézte a végeredményt a tükörben, azt mondta mosolyogva: Kíváncsi leszek arra, most mit szólnak majd a kollégák, amikor meglátják ezt a csodás hajzuhatagot a fejemen, amiről azt állították, hogy nem lehet megcsinálni…
